Az előző hónaphoz képest augusztusban olcsóbb lett az élet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss jelentése szerint, az árak átlagosan 0,6 százalékkal csökkentek. Az éves ütem 3,7 százalékos inflációt mutat, ami azt jelenti, hogy mérséklődött a júliusi 4 százalékos ráta.
A KSH pénteken publikált, augusztusi adatai szerint júliushoz képest 0,6 százalékkal lett alacsonyabb az árszínvonal. Az élelmiszerek 1,9 százalékkal lettek olcsóbbak, ezen belül is az idényáras termékek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 13,9 százalékkal, miközben a többi termék átlagosan 0,4 százalékkal drágult.
Drágultak a szeszes italok és dohánytermékek (0,3 százalék), valamint a szolgáltatások (0,4 százalék) is, a nyári kiárusításoknak köszönhetően viszont olcsóbbak lettek a ruházati termékek (-1,5 százalék).
Olcsóbb lett augusztusban a háztartási energia (-1,2 százalék), amelyen belül az elektromos áram 3,6 százalékos árcsökkenést mutatott. A járműüzemanyagok ára 0,7 százalékkal csökkent, míg a tartós fogyasztási cikkeké 0,3 százalékkal.
Az éves árszínvonal-emelkedési ütem 3,7 százalék volt, amelyben az élelmiszerek az átlagnak megfelelően drágultak, efölött volt azonban a háztartási energia árának emelkedése (6,1 százalék). A KSH által számított úgynevezett nyugdíjas fogyasztóiár-index 4 százalékos vagyis az infláció feletti drágulást mutat.
A 3,7 százalékos ütem alacsonyabb, mint a piac által várt ráta: a Reuters legutóbbi elemzői felmérése alapján a szakértői átlag 3,98 százalék volt. Az éves ütem a piac szerint év végére 4,24 pöröghet majd fel, míg egy évvel később már az árstabilitást jelentő 3 százalék környékére, 3,2 százalékra csökkenhet.
Az EU 27 tagországában 2010. júliusban a fogyasztói árak a harmonizált adatok szerint átlagosan 2,1 százalékkal voltak magasabbak, mint 2009. júliusban. Árcsökkenés volt megfigyelhető többek között Írországban (1,2 százalék) és Lettországban (0,7 százalék), a legnagyobb áremelkedést pedig Romániában (7,1 százalék) és Görögországban (5,5 százalék) mérték.
Az előző hónapban jelentősen csökkent az áremelkedés éves üteme, a korábbi 5 százalékról 4 százalékra eső ráta mögött azonban nem az árak tényleges csökkenése, hanem technikai ok állt. A 2009-ben, a stabilizációs csomag keretében megemelt áfakulcs áremelő hatása ugyanis júliusban futott ki.
A GVH Európa egyik legátláthatóbb antitröszt bírságolását tette közzé
A Gazdasági Versenyhivatal új antitröszt bírság közleménye februártól hatályos és alkalmazandó Magyarországon, s ennek következtében a vállalkozások Európa egyik ...
A GVH Európa egyik legátláthatóbb antitröszt bírságolását tette közzé
A Gazdasági Versenyhivatal új antitröszt bírság közleménye februártól hatályos és alkalmazandó Magyarországon, s ennek következtében a vállalkozások Európa egyik ...
Sokaknak fabatkát sem ért Orbán ígérete
Hiába mondta többször Orbán Viktor miniszterelnök, hogy senki nem járhat rosszabbul az új adórendszerrel, az idei első fizetések kézhezvétele után többen is kevesebb ...
A Malév elleni igényeket legkésőbb március 31-éig lehet benyújtani
Bár a Malév-utasok egyes igényeiket legkésőbb március 31-éig nyújthatják be, ám gondot jelenthet, hogy számos érintett utas igénye sem a napokban kiadott ...
Nem kell mindig adóemelés - interjú az adóügyi államtitkárral
Már dolgozik az eva utódján a kormány, és azt tervezi, hogy az idén egyszerűsíti a vállalkozókat sújtó adóadminisztrációt - állította az [origo]-nak adott interjújában ...
A tűzzel játszanak a kalandor polgármesterek
Szorult helyzetben voltak, de fittyet hánytak a kockázatokra az elmúlt években súlyosan eladósodott önkormányzatok. Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester 20 ...
"Kiégés" ellen tízévente alkotói szabadságot kérhetnek a pedagógusok
Az új köznevelési törvény méltán egyik legérdekesebb rendelkezéseként a pedagógusok "kiégésük" megakadályozása érdekében tízévente egyszer, legfeljebb egyéves alkotói ...
Kell-e egyáltalán nemzeti légitársaság?
Orbán Viktor még bizakodik, bár egyelőre nincs konkrét terv arra, hogy a Malév csődje után miként lehetne újra nemzeti légitársasága Magyarországnak. De egyáltalán mit ...
Családi nyaralást, állásinterjút temetett maga alá a Malév
Utasok tömege rostokol a Liszt Ferenc Repülőtéren hajnal óta, amikor az összes Malév-járatot törölték a légitársaság csődje miatt. Vannak, akiknek a családi nyaralását, ...
Csapdába esett a kormány a csődközeli Malévval
Szorult helyzetbe került a kormány, amelynek most úgy kell a Malév várható csődjére felkészülnie, hogy közben befektetőt szeretne találni a légitársaságnak. A két ...
Hosszú évek kutatásait kockáztatja a találmányok elkésett bejelentése
A tudományos alapkutatások során keletkező szellemi alkotások kapcsán reális kérdés, hogy az új eredményekre, illetve felfedezésekre miképp lehet szabadalmat szerezni. A ...
Minden önkormányzatnak vagyongazdálkodási tervet kell készítenie
Az új önkormányzati és az új nemzeti vagyontörvénynek év eleji hatályba lépése miatt a helyi önkormányzatoknak át kell tekinteniük a vagyonukra vonatkozó szabályozást, ...
Szigorú jótevőként nyúlna az önkéntes nyugdíjpénztárakhoz a kormány
Dolgoznak az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer átalakításának részletein Matolcsy György minisztériumában. A szektor képviselői a magánpénztári pillér felszámolása után ...
Új Mt.: csorbítja-e a munkavállalók jogait a munkáltató ellenőrzési joga?
Az új Munka törvénykönyve kapcsán számos kritika látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a munkáltató ellenőrzési joga csorbítja-e, vagy sem a munkavállalók jogait. ...
A zsírevők túlélik
Az utcaseprő a mozgásra, a krisnás a gabonákra, a szendvicsember a teára esküszik a faggyal szemben.
Diákok és a péniszpánik
A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Sok mindent elrontott a magyar tehetség
Miért torpant meg az óriási ígéretnek tartott Németh Krisztián karrierje?