Siófokon indul a balatoni nyár
Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, amely összefonódik Pünkösddel és ízelítőt kínál a turistáknak a siófoki nyár eseményeiből.
Turisztikai kártyarendszert vezettek be Nógrádban
Az idegenforgalom erősítéséért májusban bevezették Nógrád megyében a Turisztikai Kártyarendszert. A különböző kedvezményeket biztosító kártyák elsőre ingyenesek és egy évig használhatóak fel.
Kőszeg nagyon várja a túrázni vágyókat
Százötven kilométer hosszú az a túraútvonal, amely az alsó-ausztriai Semmeringnél, illetve Fischbach városánál kezdődik és Kőszegig tart, és amelynek magyarországi szakaszára uniós pályázati forrás felhasználásával most 80 millió forintot fordítottak - közölte Básthy Béla (Fidesz), Kőszeg alpolgármestere.
A spanyol tengerparton a legalacsonyabbak az árak
Spanyolország a legolcsóbb nyaralóhely Európában - legalábbis ez derült ki a brit Post Office Travel Money által készített felmérésből. 40 országban vizsgálták a kiválasztott élelmiszerek és élvezeti cikk ek árát.
Szálláshelyekké válhatnak a szardíniai világítótornyok
Hosszú távú hasznosításra bérbe adnak tizenöt, a fölöslegessé vált világítótornyot Szardínia tengerpartja mentén, mert az autonóm olasz tartomány önkormányzatának nincs pénze a fenntartásukra, főleg nem a felújításukra.
Szombattól sűrűbben jár a balatoni komp
Május 19-től gyakrabban és tovább közlekedik a balatoni komp Szántód és Tihany között. A következő, pünkösdi hétvégén pedig több hajót indítanak, mint ami az aktuális tavaszi menetrendben szerepel.
Megkezdődött a turistaszezon a szlovák barlangokban
Megkezdődött a barlanglátogatások idei turisztikai évada Szlovákiában, miután az utolsó három - eddig zárva tartott - barlangot is megnyitotta a látogatók előtt a Szlovák Barlangfelügyelet (SSJ).
Rovinj nem csak szép, de pörgős is
Horvátország a magyar fiatalok között is népszerű nyári úti célnak számít, hiszen kocsival is könnyen megközelíthető. A horvát tengerpart egyik legszebb városa, Rovinj éjszakára alaposan felpörög, és beszámolónkból kiderül, hogy ügyes szervezéssel viszonylag olcsón ki lehet hozni egy egy hetes, izgalmas nyaralást a barátokkal.
Hegymászás csodás kilátással a karosszékből
Most bárki erőfeszítés nélkül belekóstolhat a hegyi túrázás élményébe egy svájci honlapon, ahol lélegzetellálítóan szép tájakról készült filmeket tettek közzé.
Ingyenes kalandtúrát szerveznek a Tisza völgyében
Különös kalandtúrát rendeznek az idén a Tisza völgyében, hogy felhívják a turisták figyelmét az egyik legjelentősebb természeti és kulturális értékekkel bíró területre.
Pénteken egy napra leáll a Ryanair honlapja
Karbantartási munkálatok miatt május 18-án, pénteken 22:00 órától egy napon át elérhetetlen lesz az ír légitársaság honlapja, az online utasfelvételt pedig péntek délután 16:00 óráig érdemes elvégezni a május 19-20-án repülőknek.
Félmilliárdos fejlesztés a Kaposvár melletti Deseda-tónál
Összesen félmilliárd forintból hidak, ökoturisztikai útvonal, kilátó, látogatóközpont és esőbeálló épül a Desedán, Magyarország leghosszabb mesterséges tavánál.
2014-re térhet vissza a válság előtti szintre a magyar turizmus
Az idei év rekordév lehet a forgalombővülés szempontjából, de a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója szerint hosszú távon további növekedés szükséges a vendégéjszakák esetében.
Gyógyhellyé nyilvánítanák Tapolca egyes városrészeit
A cím elnyerésével a Veszprém megyei Tapolca hivatalosan is bekerülne a gyógyhelyek jelenleg 13 magyarországi települést számláló csoportjába, és a minősítés megszerzése segítené a térség turizmusának hosszú távú fejlesztését.
Jól halad az összefogás a Balaton északi partján
A tervek szerint már nyár elején kézbe vehetjük az újonnan szerveződő Balatonikum Klub kiadványát, amely a Balatonfüredi térség világszínvonalú szolgáltatásait szervezi egységbe. Jásdi István, a klub egyik szervezője és a csopaki Jásdi Pince borosgazdája az [origo] kérdésére elmondta, jól halad a munka és már több mint húsz tagja van a klubnak.
Megnyílt a II. Virtuális Utazás Kiállítás
A pénteken kezdődött kiállításon 22 szolgáltató több száz ajánlata közül lehet válogatni május 20-áig.
Sztár dj-vel és ingyenes múzeumokkal hoznák Bécsbe a fiatalokat
Jóllehet Bécs Európa egyik legnépszerűbb turistaközpontja, a Bécsi Idegenforgalmi Hivatal úgy alakította át a stratégiáját 2012-ben, hogy még jobban a tizen- huszonévesekre koncentráljon - derül ki sajtóközleményükből.
Románia a magyar turisták legnépszerűbb úti célja idén
A rokoni kapcsolatok és Erdély vonzereje is szerepet játszik abban, hogy egyre többen utaznak Magyarországról Romániába, állítja a Bukarestben megjelenő Új Magyar Szó csütörtöki számában.
Dubaji kézbe került a Le Méridien
Az ötcsillagos budapesti hotelt az egyik legsikeresebb dubaji befektetőcsoport, az Al-Habtoor Group vette meg, dubaji sajtóhírek szerint 80 millió dollárért.
Minden harmadik család tervez nyaralást
A legfőbb cépont továbbra is a Balaton és Horvátország, egy átlagos család 102 ezer forintot szán belföldi utazásra a nyáron.
Víz alatti luxushotel épülhet Dubajban
Dubajban félig tengerbe merült luxushotelt készülnek építeni, amely egyedülálló panorámával csábítaná vendégeit. A futurisztikus épületben 21 szoba lesz a tenger alatt, de még nem tudni, hogy mikorra fog felépülni.
Milánóban nem lehet unatkozni
A fapados légitársaságoknak köszönhetően van jó néhány olyan európai város, ahová akár egy hosszú hétvégére is megéri elutazni. Ilyen Milánó is. Megmutatjuk, hogy nem csak akkor érdemes Milánóba utazni, ha frissíteni szeretnénk a ruhatárunkat.
-
[origo] biztosítás
Jövedelemkiesés biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] állás
Válogasson több ezer álláshirdetésünk között! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Utazás
Siófokon indul a balatoni nyár
Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, amely összefonódik Pünkösddel és ízelítőt kínál a turistáknak a siófoki nyár eseményeiből.
Hirdetés
Hirdetés
Olvasnivaló
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Feldúlják az országot az elrabolt csecsemőkért
Apácák és orvosok rabolták a gyereket évtizedeken át a spanyol kórházakban.
Robben, a lúzer
Két év alatt a negyedik döntőjét veszítette el, kettőben vastagon benne volt.