- Miként telnek a napjai Kínában? - kérdeztük Kovács Zoltánt.
- Tökéletes nyugalomban, kizárólag a futballra koncentrálhatok, nincs az a rohangálás, mint odahaza. Délelőtt, délután edzés, hétvégén meccsek (az idegenbeli bajnokikra természetesen repülővel utazunk a hatalmas távolságok miatt), s ha velem van a család, akkor séta, játék, városnézés a program. Egyedül egy kicsit unalmasabb az élet, ilyenkor angolul tanulok vagy átruccanok a tőlünk harmincpercnyire lévő Hongkongba, ahol minden egy kicsit európaiabb. A feleségem és a fiam egyébként három hétig velem volt, nemrég mentek haza, de szerencsére ők is remekül érezték magukat.

- A kínai koszttal sikerült megbarátkoznia?
- Semmi gondom vele, finom, egészséges és változatos, no meg én különben is szeretem más népek ételeit folyamatosan kóstolgatni.

- A csapatnál hogyan fogadták, edzőjével, társaival milyen nyelven kommunikál?
- Kapásból sajtótájékoztatót tartottak, amelyen körülbelül húsz újságíró, öt tévétársaság vett részt, az öltözőben pedig abszolút kedvesen köszöntöttek. A társak rendesek, ám nem tudnak angolul, s így nem igazán tudok velük beszélgetni. A togói csapattársammal franciául elboldogulunk, ezért edzőtáborban mindig vele lakom egy szobában, az erőnléti edző meg ír, ő tavaly még a West Ham Unitednél dolgozott, így vele angolul társalgok. Amikor a vezetőedzőnk beszélni akar velem, a klubtól mindig küldenek egy angol tolmácsot, ő azonban nincs velünk minden nap.

- Ezek szerint mégsem kapott tolmácsot?
- Kaptam volna, csak én nem tartottam erre igényt, mert így még jobban megtanulhatok angolul. Sofőrre meg azért nincs szükségem, mert általa túl kötött lenne a programom, a taxi szabadabb mozgást biztosít számomra.

- Mennyien járnak a hazai mérkőzéseikre, és hogyan állnak a bajnokságban?
- Átlagban húszezren szurkolnak nekünk, s jelenleg a harmadik helyen állunk, amivel a bajnokság végén mindenki elégedett lenne.

- Hogy érezte magát, amikor értesült az Újpest tavaszi parádéjáról?
- Hihetetlenül boldog voltam, és arra gondoltam, sokan attól tartottak, az első hatba sem kerülünk be, erre majdnem bajnokok lettünk. Ez tényleg parádé volt, s kissé irigykedem is, hogy kimaradtam ebből a nagyszerű menetelésből.

- Eszébe jutott, hogy amikor az Újpest legutóbb bajnok lett, akkor is sokat tett a aranyéremért, ám szintén külföldre, a PAOK-hoz szerződött?
- Érdekes egybeesés, nekem is eszembe jutott, sajnos azonban a vége nem az lett, mint öt éve. A jelek szerint Újpesten a srácok meg akarnak várni a bajnoki címmel.

- Egyetért azzal, hogy Mezey a gyep széléig utánozhatatlan, zseniális edző, aki fantasztikus tréningeket tart, viszont a lelki felkészítésnek már nem olyan nagy mestere, a gyakori szomorúsága átragad a játékosokra, és ezért nem képesek kihozni magukból valós tudásukat?
- Nem értek ezzel egyet, hiszen Mezey kitűnő, profi gondolkodású edző, rengeteg munkát elvégeztetett a csapattal, és nagyon sokat lehetett tőle tanulni. Ősszel szerencsétlen szériában voltunk, indokolatlan büntetőket ítéltek ellenünk, és az utolsó percekben kapott gólok miatt legalább hat ponttal kevesebbet gyűjtöttünk. Persze az is egyértelmű, hogy a tavaszi szárnyalásban elévülhetetlen érdemei vannak Mészöly Gézának és Véber Gyurinak, akik remekül összerakták és motiválták a csapatot.

- Tartja a kapcsolatot az otthoniakkal?
- Rendszeresen. A családtagjaimon kívül újpesti társaimmal, Tamási Zolival, Farkas Balázzsal, Tóth Norbival, Juhár Tamással, Szélesi Zolival, Vlaszák Gézával és több lila-fehér szurkolóval folyamatosan üzengetünk egymásnak. Jó érzés, hogy ekkora távolság ellenére sem felejtettek el.

- Eszébe jut-e a még a válogatott?
- Ez fájó pont nekem, nem értem, mi kell ahhoz, hogy meghívjanak. Remélem, nem az, amiről hallani lehet szűkebb körökben és amiről az újságok is óvatosan írogattak már. Írja le nyugodtan, hogy számomra a válogatottság még mindig megtiszteltetés, nevezetesen a nemzet képviselete és nem az érdekek érvényesítése.

Bánki József