A Besiktas vezetősége megerősítette, hogy Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az isztambuli csapat vezetőedzője lesz. A török sajtó által már tényként kezelt hírnek ellentmond az az angliai információ, mely szerint az Eb-címvédő franciák szövetségi kapitánya, Jacques Santini a napokban Montpellier-ben találkozott a török csapat képviselőivel. Matthäus leendő magyarországi utódjaként Egervári Sándor, az MTK-tól éppen elköszönt szakember mellett Mészöly Géza, az Újpesttel remek tavaszt produkált fiatal tréner neve is felmerült.
Mindent a helyszínekről!
"Jövő héten Törökországba várjuk, és megállapodunk vele" - mondta az AP hírügynökségnek Kivanc Öktay, a klub elnökségi tagja. Hozzátette: Matthäus a román Mircea Lucescu helyét foglalja el, aki az ukrán Sahtyor Donyeck vezetőedzője lesz - tudatta az MTI. Az 59 éves szakember tavaly bajnoki címet nyert az isztambuli klubbal, amely az idén azonban - noha az idény közben kilencpontos előnyre tett szert - csak a harmadik helyen végzett, 14 ponttal lemaradva a városi rivális Fenerbahce mögött.
A török sajtó már napok óta kész tényként kezeli, hogy Matthäus Törökországba távozik. A Milliyet című lap szerint a német szakember csak annyit ismert el, hogy felvette vele a kapcsolatot a török klub, de hangoztatta, hogy szerződése az MLSZ-hez köti. Ugyanakkor az újság emlékeztetett rá, hogy Matthäus hasonló körülmények között távozott a Partizan Beogradtól, ahol egy évet töltött, bár megállapodása 2005-ig szólt.
A Magyar Rádió Krónika című műsorának az érdeklődésére Mehmed Basaran isztambuli újságíró elmondta: "Nem 100, hanem 200 százalék, hogy Matthäus a Besiktashoz szerződik, s a felek már meg is állapodtak mindenben. Úgy volt, hogy szerdán vagy csütörtökön érkezik Isztambulba Matthäus, ám ez változott, utoljára június 6-án fog szövetségi kapitányként szerepelni a magyar válogatott élén, ezt követően lehet, hogy még aznap este vagy 7-én délelőtt Isztambulba fog utazni.
"Demirören úr, a Besiktas elnöke miért hazudna húszmillió Besiktas-szurkolónak?Személyesen is ismerem az elnök urat, amikor a magyar sajtóban megjelent a hír, én személyesen felhívtam, és azt mondtam neki: elnök úr, a magyar lapokban Matthäus tagadta a híreket. Erre ő azt mondta, ez természetes, mert ha nem választják meg elnöknek, Matthäus állás nélkül maradna" - mondta a török újságíró a Magyar Rádiónak
|
Demirören Yildirim, a Besiktas vasárnap megválasztott elnöke szerint a kaiserslauterni lesz Matthäus utolsó mérkőzése a magyar válogatottal, utána Isztambulban folytatja. A Besiktas, amely a ferencvárosi Gera Zoltánt is szeretné megszerezni, állítólag 150 ezer eurót (37,5 millió forint) fizetne az MLSZ-nek a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányáért.
A fentieknek ellentmond a londoni Evening Standard mai írása, mely szerint Jacques Santinit, az Eb-címvédő franciák szövetségi kapitányát - szintén - megkereste a Besiktas. A tréner kontraktusa - amely évi 350 ezer font biztosít neki évente - a jövő héten kezdődő Európa-bajnokság után jár le a francia válogatott élén. Santini kijelentette: a Besiktas ajánlatán kívül meghallgatja a Tottenham vezetőit is, akik szintén le akarják igazolni a gallok szövetségi kapitányát. A lap szerint a Besiktas képviselőivel Montpellier-ben ezen a héten már találkozott is Zidane-ék szakvezetője.
[origo]
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Antifocival nyert volna BL-t a Chelsea?
A szurkolói fórumokat böngészve sok helyen lehetett azzal a véleménnyel szembesülni, hogy a Chelsea antifocival nyerte a Bajnokok Ligáját. Pedig csak arról van szó, hogy ...
Robben, a lúzer
Másfél hónapon belül a második sorsdöntő tizenegyesét hagyta ki a Bayern München holland szélsője, Arjen Robben, aki a BL-döntő előtt a Borussia Dortmund elleni rangadón ...
100 BL-meccs és 700 millió font - így csinált Abramovics BL-győztest a Chelsea-ből
A müncheni BL-győzelem nemcsak Didier Drogba vagy Frank Lampard számára volt hatalmas elégtétel, hanem a klub tulajdonosának, Roman Abramovicsnak is, aki szintén magasba ...
Három fontos kérdés maradt nyitva az NB I-ben - eredmények, tabella, góllövőlista
Mindössze egy forduló van hátra a labdarúgó NB I-ből, az már korábban eldőlt, hogy a Debrecen a bajnok, és hogy a Vasas, valamint a Zalaegerszeg búcsúzik, de több fontos ...
Schweinsteiger összeomlott, Drogba a legboldogabb BL-győztes
A Bayern München ugyanolyan drámai vereséget szenvedett a BL-döntőben, mint 13 éve, amikor a Manchester United a 90. perc után fordított ellene. A német drukkerek ...
Elpusztíthatatlan volt a Chelsea, büntetőkkel nyerte a BL-t
A Chelsea háromszor is vert helyzetben volt, mégis megnyerte a Bajnokok Ligája maratoni döntőjét a hazai pályán játszó Bayern München ellen. A németek végigtámadták a ...
Gálával és bajnoki címmel búcsúzott a Veszprém Mocsai Lajostól
Az MKB Veszprém nyerte a férfikézilabda-bajnokságot, miután a finálé harmadik, mindent eldöntő meccsén hazai pályán 29-21-re legyőzte a Pick-Szegedet. A Mocsai Lajostól ...
A Bayern nyeri a BL-t - vélik a döntősök ellen játszott magyar focisták
Köteles László a Genkkel a Bajnokok Ligájában, Hajnal Tamás pedig a Stuttgarttal a német bajnokságban játszott két-két meccset az idei szezonban a BL-döntős Chelsea-vell ...
Elnöki hiszti is kellett a Bayern BL-döntőjéhez
Király Gábor szerint semmit nem jelent, hogy a Bayern kapusa, Manuel Neuer öt gólt kapott a Dortmundtól a német kupa döntőjében, a müncheniek mégis felköthetik a ...
Meglepetésember előzte meg Kovácsot és Janicsot az olimpiai válogatón
A tavaly még amerikai színekben versenyző Fazekas Krisztina és Kozák Danuta között dől el, hogy ki indulhat K-1 500 méteren a londoni olimpián. Kovács Katalin, Csipes ...
Hiányozni fognak az elvonuló focibölények
Több világklasszis is eltűnik az európai focielitből, jövőre nem láthatjuk a Milan mezében Gattusót, Inzaghit és Nestát, Del Piero sem boldogítja már a Juventus ...
Kupénak látszó dísztárgy
A dízel Astra GTC-ben már több van a Zafirából, mint a Calibrából. Tágas, keveset eszik, mégis öröm vezetni.
Jól megnőtt Jake Harper, a Két pasi kicsije
A két képen az látszik, mennyit nőtt Jake az évek során.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?