Vagyunk még néhányan, akik tőle hallottuk először a szót: gól. Meg labda és futball, balösszekötő és Puskás. Meg persze aranycsapat, s bármily közhely, Szepesi György neve után ez azonnal odakívánkozik. Aranycsapat. Együtt nőttek ők, kölcsönösen feltételezték és megérdemelték egymást. Szepesi a csapatot, a csapat Szepesit, mi meg őket, valami kis jót a sűrű években.
Nem csoda hát, hogy mindenki Puskás meg Bozsik akart lenni a fiúk közül, meg persze Szepesi. Igen, Szepesi, mert akivel nem állt szóba a labda, és már kapusnak sem kellett, az nem tehetett mást, mint - ha már nem játszik - beszél róla. Ily módon Szepesi szocializált bennünket, s leginkább ő tehet róla, hogy futballal megvert emberek lettünk.
Ő tehet arról is, hogy elhittük, azért lett a világ feltalálva, hogy az emberek futballozhassanak benne. Ezért is gondoltuk úgy, hogy az aranycsapat szétszéledésével vége a világnak. Pedig Szepesi mondta, de már nem hittük el neki - túl voltunk a berni világbajnoki döntőn -, hogy Albert, Tichy és Göröcs is tud futballozni. Így aztán a csapattal kicsit Szepesi is meghalt. Ott volt még persze mindenütt, és szerencsére most is, nyolcvanévesen is ott van.
Játékosokat emelt az égig, bírókat szidott, leseket intett be, gólokat adott meg helyettük, nyakunkra hozta a csehszlovákokat - ez is közhely vele kapcsolatban -, csak hát a lobogása, az már nem volt a régi. Azt velünk együtt elfelejtette, otthagyta valahol az ötvenes években. Azt mondják, a tévé is tette, a meccsközvetítések, hogy "megkomolyodott", s hátralépett a mikrofontól. De a focitól nem hátrált, MLSZ-elnök lett és FIFA-vezető, és egyiknek sem olyan jó, mint rádióriporternek.
Szerencsés ember, jó korban született. Akkor lehetett sportriporter, amikor csúcson volt a rádiózás, zeniten a magyar foci. A kettő már így soha nem találkozik. Szepesi szerény, beérné az egyik újbóli csúcsrafutásával is. Csak hát ahhoz legalább újabb nyolcvan esztendőt kellene élnie.
Korábban:
Kiss László
(Magyar Hirlap)
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Antifocival nyert volna BL-t a Chelsea?
A szurkolói fórumokat böngészve sok helyen lehetett azzal a véleménnyel szembesülni, hogy a Chelsea antifocival nyerte a Bajnokok Ligáját. Pedig csak arról van szó, hogy ...
Robben, a lúzer
Másfél hónapon belül a második sorsdöntő tizenegyesét hagyta ki a Bayern München holland szélsője, Arjen Robben, aki a BL-döntő előtt a Borussia Dortmund elleni rangadón ...
100 BL-meccs és 700 millió font - így csinált Abramovics BL-győztest a Chelsea-ből
A müncheni BL-győzelem nemcsak Didier Drogba vagy Frank Lampard számára volt hatalmas elégtétel, hanem a klub tulajdonosának, Roman Abramovicsnak is, aki szintén magasba ...
Három fontos kérdés maradt nyitva az NB I-ben - eredmények, tabella, góllövőlista
Mindössze egy forduló van hátra a labdarúgó NB I-ből, az már korábban eldőlt, hogy a Debrecen a bajnok, és hogy a Vasas, valamint a Zalaegerszeg búcsúzik, de több fontos ...
Schweinsteiger összeomlott, Drogba a legboldogabb BL-győztes
A Bayern München ugyanolyan drámai vereséget szenvedett a BL-döntőben, mint 13 éve, amikor a Manchester United a 90. perc után fordított ellene. A német drukkerek ...
Elpusztíthatatlan volt a Chelsea, büntetőkkel nyerte a BL-t
A Chelsea háromszor is vert helyzetben volt, mégis megnyerte a Bajnokok Ligája maratoni döntőjét a hazai pályán játszó Bayern München ellen. A németek végigtámadták a ...
Gálával és bajnoki címmel búcsúzott a Veszprém Mocsai Lajostól
Az MKB Veszprém nyerte a férfikézilabda-bajnokságot, miután a finálé harmadik, mindent eldöntő meccsén hazai pályán 29-21-re legyőzte a Pick-Szegedet. A Mocsai Lajostól ...
A Bayern nyeri a BL-t - vélik a döntősök ellen játszott magyar focisták
Köteles László a Genkkel a Bajnokok Ligájában, Hajnal Tamás pedig a Stuttgarttal a német bajnokságban játszott két-két meccset az idei szezonban a BL-döntős Chelsea-vell ...
Elnöki hiszti is kellett a Bayern BL-döntőjéhez
Király Gábor szerint semmit nem jelent, hogy a Bayern kapusa, Manuel Neuer öt gólt kapott a Dortmundtól a német kupa döntőjében, a müncheniek mégis felköthetik a ...
Meglepetésember előzte meg Kovácsot és Janicsot az olimpiai válogatón
A tavaly még amerikai színekben versenyző Fazekas Krisztina és Kozák Danuta között dől el, hogy ki indulhat K-1 500 méteren a londoni olimpián. Kovács Katalin, Csipes ...
Hiányozni fognak az elvonuló focibölények
Több világklasszis is eltűnik az európai focielitből, jövőre nem láthatjuk a Milan mezében Gattusót, Inzaghit és Nestát, Del Piero sem boldogítja már a Juventus ...
Kupénak látszó dísztárgy
A dízel Astra GTC-ben már több van a Zafirából, mint a Calibrából. Tágas, keveset eszik, mégis öröm vezetni.
Jól megnőtt Jake Harper, a Két pasi kicsije
A két képen az látszik, mennyit nőtt Jake az évek során.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?