Kiütéses, 4-0-s győzelmet aratott a bajnok Werder Bremen labdarúgócsapata Rostockban a német labdarúgó-bajnokság második fordulójában. A Bayern München meglepetésre 1-1-es döntetlent ért csak el hazai pályán a Hertha ellen, a berliniek öt év után tudtak ismét pontot szerezni az Olimpiai-stadionban.
Ki, hova ment?
Magabiztos győzelmet aratott a bajnok Werder Bremen labdarúgócsapata, amely a Hansa Rostock vendégeként, idegenben is diadalmaskodott. Pedig a Werderben még mindig akadnak hiányzók, a súlyos sérüléséből gyógyulgató Lisztes Krisztián mellett még mindig nem számíthat brazil klasszisára, Gustavo Neryre a szakvezetés.
A Brazíliával Copa America-elsőséget szerző játékos hosszabb ideje izomsérüléssel bajlódik, s egyelőre nem mutatkozott még be a Bundesligában. "Nem akarunk kockáztatni semmit, így egyelőre várunk a teljes felépülésére" - nyilatkozta Thomas Schaaf, aki a következő összeállításban küldte pályára tanítványait: Reinke - Pasanen, Ismaël, Fahrenhorst, Magnin - Borowski, Baumann, F. Ernst - Micoud - Klose, Klasnic.
54 percen keresztül tartotta is magát a Rostock, ám kilenc perc alatt minden összeomlott. Az 54. percben Klose átadását követően Klasnic szerzett vezetést, négy perccel később Micoud növelte az előnyt, majd a 63. percben ismét a horvát csatár villant, s közvetett szabadrúgásból, a középen álló Schober kapus alatt bombázott a kapuba.
A kegyelemdöfést a 89. percben a felfutó finn védő, Pasanen bombázott 15 méterről a kapuba, beállítva a 4-0-s végeredményt.
A magyar érdekeltségű meccsek közül kiemelkedett a sorból a Dárdai Pál vezette Hertha müncheni vendégszereplése. Főleg annak tükrében, hogy a Hertha utoljára 1999. május 9-én szerzett pontot (1-1) a Bayern ellen az Olimpiai-stadionban - ezt sikerült most megismételni. A berliniek találatát Dárdai átadásából Marcelinho szerezte az első félidőben, a második játékrész elején Makaay egalizált.
Jó hír a Bayern-hívők számára: Owen Hargreaves hiába kapott mesés ajánlatot a Tottenham Hotspurtől, az angol középpályás menedzsere, Roman Grill úgy nyilatkozott, védence mindenképpen Münchenben marad, s kitölti szerződését
A Stuttgart Nürnbergben vendégeskedett, s bár Cacau ismét betalált (második meccsén negyedik találatát szerezve), a brazil csatár már az első félidőben kiállíttatta magát, így a svábok a végén örülhettek a pontszerzésnek. Szabics kezdőként lépett pályára, a 73. percben Kuranyi váltotta.
eredmények, 2. forduló
Schalke 04 - Kaiserslautern 2-1 (1-1)
gól: Asamoah (25., 65.), illetve Seitz (18.)
piros lap: Grammozis (72., Kaiserslautern)
Nürnberg - Stuttgart 1-1 (1-1)
gól: Banovic (15.), illetve Cacau (7.)
piros lap: Cacau (42., Stuttgart)
Mönchengladbach - Dortmund 2-3 (2-3)
gól: Ulich (7.), Hausweiler (35.), illetve N. Jensen (14.), Koller (36.), Ewerthon (38.)
Bayern München - Hertha 1-1 (0-1)
gól: Makaay (47.), illetve Marcelinho (15.)
piros lap: Görlitz (86., Bayern)
Mainz - Hamburg 2-1 (0-1)
gól: De Silva (51., 53.), illetve Van Buyten (28.)
Rostock - Werder Bremen 0-4 (0-0)
gól: Klasnic (54., 63.), Micoud (58.), Pasanen (89.).
[origo]
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Antifocival nyert volna BL-t a Chelsea?
A szurkolói fórumokat böngészve sok helyen lehetett azzal a véleménnyel szembesülni, hogy a Chelsea antifocival nyerte a Bajnokok Ligáját. Pedig csak arról van szó, hogy ...
Robben, a lúzer
Másfél hónapon belül a második sorsdöntő tizenegyesét hagyta ki a Bayern München holland szélsője, Arjen Robben, aki a BL-döntő előtt a Borussia Dortmund elleni rangadón ...
100 BL-meccs és 700 millió font - így csinált Abramovics BL-győztest a Chelsea-ből
A müncheni BL-győzelem nemcsak Didier Drogba vagy Frank Lampard számára volt hatalmas elégtétel, hanem a klub tulajdonosának, Roman Abramovicsnak is, aki szintén magasba ...
Három fontos kérdés maradt nyitva az NB I-ben - eredmények, tabella, góllövőlista
Mindössze egy forduló van hátra a labdarúgó NB I-ből, az már korábban eldőlt, hogy a Debrecen a bajnok, és hogy a Vasas, valamint a Zalaegerszeg búcsúzik, de több fontos ...
Schweinsteiger összeomlott, Drogba a legboldogabb BL-győztes
A Bayern München ugyanolyan drámai vereséget szenvedett a BL-döntőben, mint 13 éve, amikor a Manchester United a 90. perc után fordított ellene. A német drukkerek ...
Elpusztíthatatlan volt a Chelsea, büntetőkkel nyerte a BL-t
A Chelsea háromszor is vert helyzetben volt, mégis megnyerte a Bajnokok Ligája maratoni döntőjét a hazai pályán játszó Bayern München ellen. A németek végigtámadták a ...
Gálával és bajnoki címmel búcsúzott a Veszprém Mocsai Lajostól
Az MKB Veszprém nyerte a férfikézilabda-bajnokságot, miután a finálé harmadik, mindent eldöntő meccsén hazai pályán 29-21-re legyőzte a Pick-Szegedet. A Mocsai Lajostól ...
A Bayern nyeri a BL-t - vélik a döntősök ellen játszott magyar focisták
Köteles László a Genkkel a Bajnokok Ligájában, Hajnal Tamás pedig a Stuttgarttal a német bajnokságban játszott két-két meccset az idei szezonban a BL-döntős Chelsea-vell ...
Elnöki hiszti is kellett a Bayern BL-döntőjéhez
Király Gábor szerint semmit nem jelent, hogy a Bayern kapusa, Manuel Neuer öt gólt kapott a Dortmundtól a német kupa döntőjében, a müncheniek mégis felköthetik a ...
Meglepetésember előzte meg Kovácsot és Janicsot az olimpiai válogatón
A tavaly még amerikai színekben versenyző Fazekas Krisztina és Kozák Danuta között dől el, hogy ki indulhat K-1 500 méteren a londoni olimpián. Kovács Katalin, Csipes ...
Hiányozni fognak az elvonuló focibölények
Több világklasszis is eltűnik az európai focielitből, jövőre nem láthatjuk a Milan mezében Gattusót, Inzaghit és Nestát, Del Piero sem boldogítja már a Juventus ...
Kupénak látszó dísztárgy
A dízel Astra GTC-ben már több van a Zafirából, mint a Calibrából. Tágas, keveset eszik, mégis öröm vezetni.
Jól megnőtt Jake Harper, a Két pasi kicsije
A két képen az látszik, mennyit nőtt Jake az évek során.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?