A francia élvonalbeli klubok közül az OGC Nice futballistái kapták a legkevesebb pihenőt, hiszen a nizzai együttes már a héten megkezdi a felkészülést a következő idényre. A korai kezdésnek persze megvan a magyarázata: a gárda július elején már az UEFA-Intertotó-kupában szerepel, így aztán nem csoda, hogy az egyesület a játékospiacon is nagyon friss volt, és többé-kevésbé be is fejezte a keret átalakítását.
A két évvel ezelőtti feljutás óta a nizzaiak amolyan stabil középcsapattá váltak a Ligue 1-ben: előbb újoncként a tizedik, most pedig a 11. helyet szerezték meg a pontvadászatban, és a kiesés veszélye egyszer sem fenyegette őket. A remek szereplésben a legnagyobb szerepe a germán trénernek, Gernot Rohrnak van, hiszen ő nemcsak a csapat felkészítésével, az összeállítással és a taktikával foglalkozik, hanem sportigazgatói szerepkört is betölt a nizzaiaknál, vagyis egy személyben ő felelős az átigazolásokért.
Nem csoda, hogy Rohr megtartása kulcsfontosságú volt a további sikeres szereplés érdekében, így aztán a drukkerek nagyon megkönnyebbültek, amikor a mester nemet mondott a VfB Stuttgart ajánlatára. A svábok Rohrban látták az ideális utánpótlást a Bayern Münchenhez távozott Felix Magath után, hiszen Magath is kettős feladatot látott el a német egyesületnél. A nizzai mester azonban kijelentette, hogy nem akarja elhagyni klubját, és mindenképpen kitölti 2007-ig szóló szerződését. Magyarázat lehet erre az is, hogy már épül az OGC új, ultramodern stadionja, és Rohr szeretné élvezni az általa megkezdett projekt végeredményét.
Miután eldőlt, hogy a szakmai stábban nem lesz változás, a vezetőség nekiláthatott a keret átalakításához. Az már korábban eldőlt, hogy a szezon közben leigazolt két veterán labdarúgóra, Marco Simonéra és Philippe Leonard-ra nem tartanak igényt: egyik focista sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Arra is hamar fény derült, hogy Lilian Laslandes is távozik az egyesülettől: a támadó tíz találattal házi gólkirály lett, és a klub szívesen meg is tartotta volna őt, de a csatár személyes okokra hivatkozva mindenképpen vissza akart térni szülőföldjére, Bretagne-ba. A vezetőség nagyon korrektül járt el vele szemben, hiszen bár szerződése még egy évig kötötte volna, mégis ingyen elengedték őt egykori egyesületéhez, a Girondins Bordeaux-hoz.
A csatársor létszáma azonban így vészesen megfogyatkozott, köszönhetően annak, hogy az algériai Abdelmalek Cserradról is le kellett mondania a klubnak. A focista az év elején mindenféle előzetes értesítés nélkül családostul (feleségével és újszülött kislányával) eltűnt, és hetekig nem jelentkezett. Az egyesület először természetesen fel akarta bontani 2007-ig szóló szerződését, de végül itt is olyan megoldás született, ami a játékos érdekeit is méltányolta: Cserradot egy évre kölcsönadták a tunéziai Etoile du Sahelnek. Mint kiderült, a játékos a bátyjai elől szökött meg, akik valósággal élősködtek rajta, felélték a fizetését, és többször is életveszélyesen megfenyegették.
A nizzaiak a fentiek miatt elsősorban a támadósort akarták megerősíteni, és pár napon belül két csatárt is igazoltak. Az első új szerzemény az osztrák Roland Linz lett, akit egy évre sikerült kölcsönvenni az FK Austria Wientől. Ő már az előző szezonban sem Bécsben futballozott, akkor az Admira Wacker Mödlingnek adták kölcsön, és a kiscsapatban 15 alkalommal volt eredményes. Valószínűleg érezhette, hogy a lila-fehéreknél továbbra sem lesz sok lehetősége, mert annak ellenére is elfogadta a nizzaiak ajánlatát, hogy ott állítólag csak feleannyi lesz a fizetése, mint Bécsben lett volna.
A csapat másik új támadója a francia másodosztályból érkezett Olivier Fauconnier személyében: őt a La Havre AC-tól szerződtették. A 27 éves futballista későn érő típusnak számít, hiszen első profiszerződését három évvel ezelőtt írta alá, és eddig egy idényt töltött a legjobbak között: a 2002-2003-as szezonban hat találatig jutott, míg a legutóbbi pontvadászatban négy gólt ért el. Fauconnier Laslandes-hoz hasonló felépítésű, nagydarab, erőszakos támadó, valószínűleg ezért választották ki.
Persze a többi csapatrészbe is érkezett új labdarúgó. A védelmet megerősítendő a másodosztályú Valence focistáját, Florian Jarjatot igazolta le a Nice: a 24 éves bekk ingyen megszerezhető volt, mivel együttese kiesett a Ligue 2-ből, márpedig szerződése a harmadosztályra nem volt érvényes. A legnagyobb fogásnak azonban a középpályára kiszemelt Sébastien Roudet megszerzése ígérkezik: a Chateauroux játékosa az előző idényben a Ligue 2 egyik legjobbja volt, nyolc gólt ért el, a France Football osztályzatai alapján a tizedik helyen végzett a játékosrangsorban, és kupadöntőbe vezényelte együttesét. A bal oldali középpályás ráadásul 2000-ben tagja volt az U18-as Európa-bajnokságot nyert francia korosztályos válogatottnak, egy évvel később pedig szerepelt az U20-as világbajnokságon is. Őt az élvonalba frissen feljutott AS Saint-Etienne is vitte volna, de a nizzaiaknak sikerült lecsapni rá.
(FOCIVILÁG)
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Antifocival nyert volna BL-t a Chelsea?
A szurkolói fórumokat böngészve sok helyen lehetett azzal a véleménnyel szembesülni, hogy a Chelsea antifocival nyerte a Bajnokok Ligáját. Pedig csak arról van szó, hogy ...
Robben, a lúzer
Másfél hónapon belül a második sorsdöntő tizenegyesét hagyta ki a Bayern München holland szélsője, Arjen Robben, aki a BL-döntő előtt a Borussia Dortmund elleni rangadón ...
100 BL-meccs és 700 millió font - így csinált Abramovics BL-győztest a Chelsea-ből
A müncheni BL-győzelem nemcsak Didier Drogba vagy Frank Lampard számára volt hatalmas elégtétel, hanem a klub tulajdonosának, Roman Abramovicsnak is, aki szintén magasba ...
Három fontos kérdés maradt nyitva az NB I-ben - eredmények, tabella, góllövőlista
Mindössze egy forduló van hátra a labdarúgó NB I-ből, az már korábban eldőlt, hogy a Debrecen a bajnok, és hogy a Vasas, valamint a Zalaegerszeg búcsúzik, de több fontos ...
Schweinsteiger összeomlott, Drogba a legboldogabb BL-győztes
A Bayern München ugyanolyan drámai vereséget szenvedett a BL-döntőben, mint 13 éve, amikor a Manchester United a 90. perc után fordított ellene. A német drukkerek ...
Elpusztíthatatlan volt a Chelsea, büntetőkkel nyerte a BL-t
A Chelsea háromszor is vert helyzetben volt, mégis megnyerte a Bajnokok Ligája maratoni döntőjét a hazai pályán játszó Bayern München ellen. A németek végigtámadták a ...
Gálával és bajnoki címmel búcsúzott a Veszprém Mocsai Lajostól
Az MKB Veszprém nyerte a férfikézilabda-bajnokságot, miután a finálé harmadik, mindent eldöntő meccsén hazai pályán 29-21-re legyőzte a Pick-Szegedet. A Mocsai Lajostól ...
A Bayern nyeri a BL-t - vélik a döntősök ellen játszott magyar focisták
Köteles László a Genkkel a Bajnokok Ligájában, Hajnal Tamás pedig a Stuttgarttal a német bajnokságban játszott két-két meccset az idei szezonban a BL-döntős Chelsea-vell ...
Elnöki hiszti is kellett a Bayern BL-döntőjéhez
Király Gábor szerint semmit nem jelent, hogy a Bayern kapusa, Manuel Neuer öt gólt kapott a Dortmundtól a német kupa döntőjében, a müncheniek mégis felköthetik a ...
Meglepetésember előzte meg Kovácsot és Janicsot az olimpiai válogatón
A tavaly még amerikai színekben versenyző Fazekas Krisztina és Kozák Danuta között dől el, hogy ki indulhat K-1 500 méteren a londoni olimpián. Kovács Katalin, Csipes ...
Hiányozni fognak az elvonuló focibölények
Több világklasszis is eltűnik az európai focielitből, jövőre nem láthatjuk a Milan mezében Gattusót, Inzaghit és Nestát, Del Piero sem boldogítja már a Juventus ...
Kupénak látszó dísztárgy
A dízel Astra GTC-ben már több van a Zafirából, mint a Calibrából. Tágas, keveset eszik, mégis öröm vezetni.
Jól megnőtt Jake Harper, a Két pasi kicsije
A két képen az látszik, mennyit nőtt Jake az évek során.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?