Nem múlt el nyomtalanul a szombati 5-1-es hazai vereség Wolfsburgban, hiszen a német labdarúgó-bajnokság 11. helyén álló együttes vezetése menesztette Jürgen Röber vezetőedzőt. Az új szakvezető német források szerint Erik Gerets lesz.
Nyerjen jegyet!
Az ötvenéves szakember 13 hónapot dolgozott a Farkasoknál, távozása az idei Bundesliga-szezon nyolcadik, az 1963 óta íródó történelem 276. edzőváltása. Korábban Ralf Rangnick (Hannover), Erik Gerets (Kaiserslautern), Huub Stevens (Hertha), Ewald Lienen (Mönchengladbach), Kurt Jara (Hamburg), Friedhelm Funkel (Köln) és Armin Veh (Rostock) távozott idő előtt posztjáról.
A Wolfsburg borzasztó tavaszi szereplésével nemcsak a 11. helyig csúszott vissza, de hét fordulóval a szezon vége előtt mindössze négy ponttal áll a kiesőzóna előtt.
Röber utódjául több név is felmerült, így pályázhat a posztra Huub Stevens a Hertha, illetve Joachim Löw, a Stuttgart egykor mestere is, ám a Kicker információja szerint a befutó Erik Gerets, a Kaiserslautern korábbi mestere lesz.
Peter Pander menedzser a hírek szerint már meg is egyezett az egykori kiváló belga labdarúgóval, aki februárban hagyta el a 'Lauternt. Gerets segítője korábbi pályaedzője, Reinhard Stumpf lesz, az új edzőpáros a keddi tréningen mutatkozhat be.
Nagy meglepetésre vasárnap a listavezető Werder Bremen csak döntetlent ért el hazai pályán az első percben már vezető Freiburggal szemben, így kilenc körrel a befejezés előtt hét ponttal vezet a Bayern München előtt. Lisztes Krisztián a 64. percig volt a pályán, ekkor Valdéz váltotta a magyar középpályást. A Dortmund 4-1-re kiütötte - és a táblázaton meg is előzte - a Bochum együttesét.
Bundesliga, 27. forduló:
Werder Bremen - Freiburg 1-1 (1-1)
gól: Aílton (18.), illetve Kruppke (1.)
piros lap: Bajramovic (66., Freiburg)
Dortmund - Bochum 4-1 (3-1)
gól: Koller (9.), Gambino (30.), Frings (45.), Ewerthon (53., 11-esből), illetve Madsen (14.)
[origo]/(MTI)
Az angol válogatott lehet Mourinho célpontja
Hiába vezet a spanyol bajnokságban a Real Madrid hét ponttal az FC Barcelona előtt, a madridi közönség nem teljesen elégedett José Mourinho munkájával, és állítólag az ...
Az angol válogatott lehet Mourinho célpontja
Hiába vezet a spanyol bajnokságban a Real Madrid hét ponttal az FC Barcelona előtt, a madridi közönség nem teljesen elégedett José Mourinho munkájával, és állítólag az ...
Az angol válogatott lehet Mourinho célpontja
Hiába vezet a spanyol bajnokságban a Real Madrid hét ponttal az FC Barcelona előtt, a madridi közönség nem teljesen elégedett José Mourinho munkájával, és állítólag az ...
Sok mindent elrontott a magyar focitehetség
Sokáig a magyar foci legnagyobb tehetségeként emlegették, 18 évesen már a Liverpool játékosa volt, később azonban öt év alatt mindössze négy gólt tudott összehozni ...
Rooney kiosztotta az ellenfelét gyomron rúgó Suárezt
A nyolcmeccses eltiltástását letöltő Luis Suárez visszatérése fellelkesítette a Liverpool-szurkolókat, de az uruguayi csatár a Tottenham ellen megint nem csak a ...
Óriások árnyékából ért a csúcsra Eli Manning
Kisgyerekként testi fölényével, felnőttként pedig követhetetlen rekordjaival, halálpontos passzaival és egy csúfos veréssel nőtt öccse fölé a profi amerikaifutball-liga ...
Brady rekordokat döntött, a Giants pedig Super Bowlt nyert
Fordulatos csatában a New York Giants nyerte a tengerentúli amerikaifutball-bajnokság (NFL) nagydöntőjét, a Super Bowlt. Az Eli Manning vezette együttes 2008 után ismét ...
Háromgólos hátrányból állt fel a MU a Chelsea ellen
Páratlan feltámadást produkált a Manchester United a Chelsea elleni rangadón. Alex Ferguson együttese háromgólos hátrányból felállva mentett pontot Londonban. Ezzel ...
Tíz dolog, amely elképzelhetetlen lenne egy foci-Eb-n
A labdarúgó Afrika-kupa elméletileg ugyanolyan kontinensviadal, mint az Európa-bajnokság. A különbség azonban nem csak a földrajzi távolságban rejlik: Európában ...
Legszentebb sportünnepére készül Amerika
Magyar idő szerint vasárnap éjszaka fél egykor megismétlődik a 2008-as Super Bowl, a New England Patriots és a New York Giants csap össze Indianapolisban az ...
Görbiczék legyőzték idegenben a tavalyi BL-döntőst
A Győr izgalmas végjátékban bravúros, 28-26-os győzelmet aratott az előző idényben finalista spanyol Itxako Navarra otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája ...
Aki Xavinál is pontosabban passzol
Az FC Barcelona és a spanyol válogatott játéka a rengeteg rövid, lapos passzon alapul, amiben kulcsszerep jut az irányító Xavinak, aki posztján a világ legjobbjának ...
Tett egy lépést a káosz felé az angol válogatott
Bár nyilvánosan nem tiltakozik, Fabio Capello szövetségi kapitány értetlenül áll a döntés előtt, hogy az angol szövetség megfosztotta csapatkapitányi tisztségétől John ...
A Leverkusen csatára a fürdőszobában bukta el a Barca elleni csatát
Nem mindennapi baleset miatt kénytelen nélkülözni egyik kulcsjátékosát a Bayer Leverkusen a Barcelona elleni BL-nyolcaddöntő odavágóján.
Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé.
Négy volt villalakót küldtek vissza az RTL műsorába
Ott van Szandika, Olivér, Tordas Ildi, Gombi, lesz flört, pucérkodás.
Örökös bóvlisták közt
A vilgág bóvlistáival - Uruguay, Guatemala vagy Macedónia került egy szintre Magyarország.