A szezon legnagyobb meglepetése a Bundesligában kétségtelenül a Hertha BSC katasztrofális szereplése: a berlinieket előzetesen még a bajnoki címre is esélyesnek tartották, ehhez képest jelenleg a kiesés ellen küzdenek, és hosszas huzavona után a trénert, Huub Stevenst is menesztették. Királyék gyengélkedése a csapat menedzserének, Dieter Hoenessnek a személyes kudarca is egyben: a sportvezető nagy álma, a bajnoki cím most nagyon távolinak tűnik.
Válaszd a legjobbakat!
Pedig eleinte minden olyan jól ment: amikor Dieter Hoeness még 1996-ban szerepet vállalt a fővárosi együttesnél, a Hertha BSC a másodosztályban szerepelt, és az egyesület mindenhez hasonlított, csak egy profiklubhoz nem. Hoeness először alelnök lett a berlinieknél, majd hamarosan menedzserré nevezték ki, és 2006-ig szóló szerződést kötöttek vele, menet közben pedig a csapatot működtető részvénytársaság vezetőjévé is megválasztották, vagyis nem túlzás, hogy szinte minden hatalom az ő kezében összpontosul. Amikor a csapat kiharcolta a feljutást, majd második élvonalbeli szezonjában harmadik lett a bajnokságban, sőt, a Bajnokok Ligájában is helytállt, a menedzser joggal gondolhatta, hogy semmi sem állhat az útjába, de azóta rossz döntések egész sorát hozta.
Kezdődött azzal, hogy amikor Jürgen Röber menesztése után Falko Götz vette át a csapatot, és az asszisztensből vezetőedzővé előlépett szakemberrel a gárda ismét megindult fölfelé, ráadásul a szurkolókat is maga mellé állította látványos támadójátékával, Hoeness nem tartott ki Götz mellett, hanem mindenképpen egy nagy nevű trénert akart a kispadon látni.
Huub Stevens az ő "találmánya" volt, ami meg is látszott az elmúlt másfél esztendőben, hiszen a vezetőség görcsösen ragaszkodott a holland szakemberhez, miközben a drukkerek szemében (különösen a viszonylagos eredménytelenség után) az edző rendkívül népszerűtlen lett, és ez kihatott a csapat megítélésére is. Az októberi nevezetes ultimátum is ékes példája ennek a bizalomnak: aligha gondolhatta bárki, hogy a Hansa Rostock elleni két győzelemmel egy csapásra minden megváltozott a csapat háza táján. Stevens azonban így még egy hónapig maradt, ám amikor a Werder Brementől megalázó, 6-1-es vereséget szenvedett az együttes a Német Kupában, és ezzel minden esélye elszállt a nemzetközi kupaszereplés kiharcolására, Hoenessnél is betelt a pohár.
A menedzsernek az átigazolásokkal sem volt szerencséje, hiszen 2001 óta tulajdonképpen csak két új szerzemény váltotta be a hozzá fűzött reményeket: Marcelinho Paraíba és Arne Friedrich. A klubrekordnak számító összegért leigazolt brazil Alex Alves egy-egy mérkőzésen ugyan felvillantott valamit tudásából, de tartósan nem tudta azt nyújtani, amit vártak tőle, és sokak szerint Hoenessnek sokkal jobban forszíroznia kellett volna a játékos beilleszkedését. Az idén szerződtetett sztárok pedig egyértelműen csalódást okoztak, hiszen a lengyel Arthur Wichniarek még a kezdő tizenegybe is csak elvétve tud bekerülni, és Niko Kovac, valamint Fredi Bobic is csak árnyéka korábbi önmagának.
Nagy kérdés, hogy mit hoz a jövő a Hertha BSC számára. Annyi bizonyos, hogy a jelenlegi pontvadászatban nem is lehet más a klub célja, mint a bennmaradás kiharcolása, és a dolgok mostani állása szerint ez nem lesz valami egyszerű. A játékoskeret összetétele a télen aligha változik, a kispadra kinevezett Hans Meyernek a jelenlegi állományból kellene kihoznia a maximumot, mert hogy az együttes ennél azért többre képes, az egészen biztos. A focisták azonban egytől egyig mélyen valós tudásuk alatt futballoznak, és az eredménytelenség hatására az önbizalmuk is teljesen elszállt. A trénernek elsősorban ez utóbbin kell változtatni, ugyanakkor tudatosítania kell a labdarúgókban, hogy a helyzet nagyon is komoly.
(FOCIVILÁG)
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Antifocival nyert volna BL-t a Chelsea?
A szurkolói fórumokat böngészve sok helyen lehetett azzal a véleménnyel szembesülni, hogy a Chelsea antifocival nyerte a Bajnokok Ligáját. Pedig csak arról van szó, hogy ...
Robben, a lúzer
Másfél hónapon belül a második sorsdöntő tizenegyesét hagyta ki a Bayern München holland szélsője, Arjen Robben, aki a BL-döntő előtt a Borussia Dortmund elleni rangadón ...
100 BL-meccs és 700 millió font - így csinált Abramovics BL-győztest a Chelsea-ből
A müncheni BL-győzelem nemcsak Didier Drogba vagy Frank Lampard számára volt hatalmas elégtétel, hanem a klub tulajdonosának, Roman Abramovicsnak is, aki szintén magasba ...
Három fontos kérdés maradt nyitva az NB I-ben - eredmények, tabella, góllövőlista
Mindössze egy forduló van hátra a labdarúgó NB I-ből, az már korábban eldőlt, hogy a Debrecen a bajnok, és hogy a Vasas, valamint a Zalaegerszeg búcsúzik, de több fontos ...
Schweinsteiger összeomlott, Drogba a legboldogabb BL-győztes
A Bayern München ugyanolyan drámai vereséget szenvedett a BL-döntőben, mint 13 éve, amikor a Manchester United a 90. perc után fordított ellene. A német drukkerek ...
Elpusztíthatatlan volt a Chelsea, büntetőkkel nyerte a BL-t
A Chelsea háromszor is vert helyzetben volt, mégis megnyerte a Bajnokok Ligája maratoni döntőjét a hazai pályán játszó Bayern München ellen. A németek végigtámadták a ...
Gálával és bajnoki címmel búcsúzott a Veszprém Mocsai Lajostól
Az MKB Veszprém nyerte a férfikézilabda-bajnokságot, miután a finálé harmadik, mindent eldöntő meccsén hazai pályán 29-21-re legyőzte a Pick-Szegedet. A Mocsai Lajostól ...
A Bayern nyeri a BL-t - vélik a döntősök ellen játszott magyar focisták
Köteles László a Genkkel a Bajnokok Ligájában, Hajnal Tamás pedig a Stuttgarttal a német bajnokságban játszott két-két meccset az idei szezonban a BL-döntős Chelsea-vell ...
Elnöki hiszti is kellett a Bayern BL-döntőjéhez
Király Gábor szerint semmit nem jelent, hogy a Bayern kapusa, Manuel Neuer öt gólt kapott a Dortmundtól a német kupa döntőjében, a müncheniek mégis felköthetik a ...
Meglepetésember előzte meg Kovácsot és Janicsot az olimpiai válogatón
A tavaly még amerikai színekben versenyző Fazekas Krisztina és Kozák Danuta között dől el, hogy ki indulhat K-1 500 méteren a londoni olimpián. Kovács Katalin, Csipes ...
Hiányozni fognak az elvonuló focibölények
Több világklasszis is eltűnik az európai focielitből, jövőre nem láthatjuk a Milan mezében Gattusót, Inzaghit és Nestát, Del Piero sem boldogítja már a Juventus ...
Kupénak látszó dísztárgy
A dízel Astra GTC-ben már több van a Zafirából, mint a Calibrából. Tágas, keveset eszik, mégis öröm vezetni.
Jól megnőtt Jake Harper, a Két pasi kicsije
A két képen az látszik, mennyit nőtt Jake az évek során.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?