A Domino-BHSE megvédte címét a férfivízilabda ob I-ben, miután a döntő kedd esti, negyedik mérkőzésén megszerezte a végső sikerhez szükséges harmadik győzelmét is a Vasas-Plaket-Euroleasing ellen. Kovács István csapata ezúttal 9-8-ra győzött, s így 3-1-re nyerte a párharcot.

Forrás: MTIÍgy örültek Váriék a címvédésnek
Vízilabda-linkek a Katalógusban
Döntő, 4. mérkőzés:
Domino-BHSE - Vasas-Plaket-Euroleasing 9-8 (3-2, 2-0, 3-2, 1-4)
gól: Biros 3, Kiss G., Szívós 2-2, Bárány, Molnár T., illetve Varga T., Kásás, Madaras 2-2, Varga Zs., Mátyás.
Bár az első ráúszásnál a Vasas hozta el a labdát, nem tudott élni a lehetőséggel, majd a Domino többször is a kapufát találta el. Az első találatra az ötödik percig kellett várni: Kiss Gergely nagy erejű lövését sem a kapufa, sem Kósz nem tudta hárítani, a Domino emberfórban jutott előnyhöz. Ezután aztán beindult a gólgyártás: előbb Varga Tamás négyméteresből egyenlített, majd Szívós válaszolt villámgyorsan, Varga Zsolt azonban - első találatával a döntősorozatban - nem hagyta, hogy elhúzzon a címvédő. A nyitó negyed Biros lövésével, és egy Kószról lecsorgó, végül a gólvonalon túl kikötő labdával zárult, így a Honvéd várhatta 3-2-es előnnyel a folytatást.
A második játékrész eleje sok hibát hozott. Az ennek eredményeként jelentkező a gólcsend egészen a hatodik percig eltartott. Ekkor Szívós - létszámfölényben - ismét jól célzott, s már kettőre nőtt a különbség a két csapat között. Az eddigi találkozókon eredménytelen Bárány zárásként javított saját statisztikáján, s ezzel már 5-2 volt a Domino javára.
A fordulás után is sokkal határozottabban támadott a Honvéd, váratlanul mégis a Vasas ért el gólt: Varga Tamás emberelőnyben szerezte meg második találatát. A másik oldalon Biros növelte szép támadás végén együttese előnyét, s a Vasas továbbra is csak futott, illetve úszott az eredmény és az egyre távolabb kerülő bajnoki cím után. Molnár Tamás bal oldalról lőtt gólja még egyértelműbbé tette a címvédő fölényét, a piros-kékek csak Kásás büntetőjével tudtak szépíteni. Egy elképesztő védelmi hiba után aztán újra Biroshoz került a labda, ő nem hibázott, így a Domino négygólos (8-4) előnnyel várhatta a hajrát.
A záró negyed nyitányán Madaras - emberfórban - faragott csapata hátrányából, de a háromgólos különbség tiszavirág életűnek bizonyult, hiszen Kiss Gergely távolról lőtt góljával visszaállt a "régi rend". A folytatásban három gólt is elértek a vendégek - sorrendben Mátyás, Kásás és Madaras volt eredményes -, de a Vasas-játékosok már tudták: ezen a meccsen nem lehet sok keresnivalójuk, s - legalább - újabb egy évet várniuk kell arra, hogy 1989 után ismét bajnokságot nyerjenek.
A mérkőzés végül 9-8-as, megérdemelt Domino-sikerrel zárult. Kovács István vezetőedző együttese 2001, 2002 és 2003 után sorozatban negyedszer lett bajnok.
A 7. helyért, 3. mérkőzés:
ZF Hungária-Egri VK - OSC-British Knights 7-4 (2-0, 2-2, 2-2, 1-0)
A párharc végeredménye: 2-1 az Eger javára.
(MTI)
Renault Team 2006 baseball sapka (kék)
2005
Ára:
5.990 Ft
Michael Schumacher poló
nagyon jó
Azok a Fiúk
Töltsd le az Azok a Fiúk legendás albumát a T-Online Zeneáruházból
Mazda CX-5 2.0 AWD
Az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új koncepció, de a régi Mazdákat jobb volt vezetni.
Marad a képernyőn a Heti Hetes, de csatornát vált
Nosztalgikus hangulatban teltek a Heti Hetes 500. adásának első percei.
Utolsó erejükkel menekülnek a tévéktől
A Sony leépít, a Sharp az Apple-höz dörgölözik. A tévében nincs pénz.