Az angol futballhuligánok rendbontásai 1974-2000

A huligánok különtornája is kezdetét vette Belgiumban
Brüsszel belvárosa péntek késő este több ponton csatatérré vált: Angliából érkezett, a szurkolók közé vegyült részeg és kötekedő garázdák romboltak az utcákon. Charleroi-ban egy angol szurkolót törökök megkéseltek. A belga kormánynak az Euro2000 fegyelmi ügyeivel foglalkozó bizottsága szombaton úgy határozott, hogy az elmúlt éjszaka zavargásai során letartoztatott 350 külföldit, túlnyomórészt angolokat visszatoloncolja hazájukba. További húsz huligán ellen bírósági eljárást folytatnak le.




Blair személyesen kér bocsánatot az angol huligánok rombolásaiért
2000. június 19., hétfő, 16.48

Antoine Duquesne belga belügyminiszter szerint a brit hatóságok semmi kézzelfogható segítséget nem adtak az angol futballhuligánok rombolásának megelőzésére vagy legalább megtorlására, s a házigazdáknak kellett a leggyorsabb megoldást, a letartóztatottak kitoloncolását választaniuk. Tony Blair brit miniszterelnök személyes bocsánatkérése talán enyhítheti a feszültséget.

Fotó: Reuters

Angol huligánok a charleroi-i "csatatéren".
A vízágyú sem volt elég nekik
A belga rádió jelentése szerint Tony Blair az Európai Unió feirai csúcsértekezletén külön találkozik Guy Verhofstadt belga miniszterelnökkel, és személyesen kér elnézést tőle az Euro2000-re Belgiumba utazott angol vandálok erőszakcselekményeiért, amivel Brüsszelben és Charleroi-ban pusztítottak, s ami miatt az UEFA végrehajtó bizottsága a kizárást is kilátásba helyezte Angliával szemben.

Antoine Duquesne belga belügyminiszter a La Derniere Heure-nak adott nyilatkozatában nem titkolta csalódását és bosszúságát a brit hatóságok hanyagsága miatt, amiért kísérletet sem tettek arra, hogy megakadályozzák a megrögzött bajkeverők beutazását Belgiumba.

"A német hatóságok valóban kivételes erőfeszítéseket tettek azért, hogy megakadályozzák legveszedelmesebb szurkolóik Belgiumba látogatását. Kénytelen vagyok viszont megállapítani, hogy Angliával nem így áll a helyzet. Pedig a torna előtt mindkét országot felkerestem, és ígéreteket kaptam a határozott fellépésre. Az eredmények erősen eltérnek. Nem azt mondom, hogy könnyű megelőzni az erőszakot, de igazi eltökéltség kellene hozzá. Nagy-Britanniában egyébként nagyon is gondoskodnak arról, hogy felderítsék a veszélyes elemeket. Miért nem akadályozták meg, hogy átjussanak hozzánk, ahogy a németek tették?" - fakadt ki a belügyminiszter.

Duquesne már szombaton feljegyzésben tájékoztatta a kormányfőt a fejleményekről, és most kijelentette, hogy egy év múlva, amikor Belgium látja el az EU-ban fél évre az elnöki teendőket, javaslatokat fog tenni a huliganizmus megfékezésére: "Erre közös európai válasz kell. Nem nézhetjük tovább tétlenül, hogy városainkat szinte ostromállapotba kell helyezni egy labdarúgó-mérkőzés miatt!"

A miniszter elárulta, hogy az angol huligánokat hazatoloncoló légihíd rögtönzött ötlet eredménye volt. Ő először közös akcióra kérte a brit hatóságokat, de mivel csak általános ígéreteket kapott, a kialakult vészhelyzetben egyoldalú döntést kellett hoznia.

"Elhatároztuk, hogy egyedül cselekszünk, mert szó sem lehetett arról, hogy szabadon engedjük az őrizetbe vett huligánokat, és a szomszédos országok sem örültek volna neki, ha vissza kellett volna toloncolniuk őket hozzánk. A brit hatóságoknak pontos névjegyzéket adtunk át a hazatoloncolt személyekről. Elvárom tőlük, hogy ha már nem akadályozzák meg őket a külföldre utazásban, legalább jelezzék nekünk a hozzánk érkezésüket, hogy visszafordíthassuk őket" - fejezte be felháborodott nyilatkozatát a belga belügyminiszter.